HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. április 9.
//
Erhard névnap

Megújult a Szent György-hegy híres kulcsosháza

Több mint 68 millió forintos kormányzati támogatással újult meg mostanra a Szent György-hegyen a Kaán Károly kulcsosház.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a csütörtöki avatási ünnepségen arról beszélt, hogy a turistaházat a két világháború közötti időszak megújuló turizmusának, természetvédelmének, természetszeretetének köszönhetjük. Foto: Navracsics Tibor Facebook

– Bár az azt követő nemzedékek örömmel használták, abban meg is kopott egy kicsit. A felújítás mindig nehéz, különösen, ha valami közcélt szolgál, senkinek sem magántulajdona, a magánérdekeken túlmenően a közérdek hasznát kell megtalálni és áldozatot kell vállalni a közérdek megvalósulásáért. Ezért óriási eredmény, hogy megújulhatott a kulcsosház, gratulálok Kisapáti önkormányzatának, de a hegyközeli településeknek szintén. A turistaház jelzi, hogy a térség kedvelt, megbecsült területe az országnak, ahova mindig sok vendég érkezik. Hiszen korábban szintén látogatott épület volt. Azt ugyancsak jelzi, hogy az itt élők és az itteni települések igényt tartanak arra, hogy közösséget formáljanak. A nemzeti parkkal együtt megkezdtünk egy közösségi munkát, amely a Szent György-hegy turizmusával, annak újjáélesztésével kapcsolatos. Törékeny természeti környezetben vagyunk, ahol minden fejlesztést többször meg kell gondolni, hogy az ne károsítsa az itt élők érdekeit és a természetes környezetet, ugyanakkor hozzáadhassunk ahhoz az élményhez, amit az idelátogatók keresnek. Bízom benne, hogy a turistaház is ennek egyik építőeleme lesz, és a jövőben meg tudjuk határozni a hegy számára azt a fejlesztést, amely csak gyarapodást hoz – mondta a miniszter.  

Kiss Imre polgármester úgy fogalmazott, hogy a helyiek mellett az aktív turizmus művelői számára is nagy nap a mai. – Hazánk egyik legszebb pontján állunk, tudták ezt eleink is, amikor 90 éve ide építették a turistaházat, amely azóta is a régió egyik legpatinásabb turisztikai szálláshelyeként ismert. Mostanra ideje volt egy komoly felújításnak, esztétikai csinosításnak. A Kaán Károly kulcsosház mára megkapta azt, amit mindig is megérdemelt. Nem volt könnyű eljutni idáig, de jelentős összefogással sikerült – mondta a polgármester, és megköszönte mindazok támogatását, akik segítették a felújítást. 

Az ünnepségen Beke Zsolt atya kérte Isten áldását az épületre és mindazokra, akik ott megpihennek. 

A 13 férőhelyes épületet a felújítás során szigetelték, terasszal egészítették ki, bevezették a vizet, mosdókat alakítottak ki, kicserélték a villamos hálózatot, megjavították a tetőt, részleges nyílászárócsere történt, burkolás készült, és felújították a bútorzatot.

Tóth B. Zsuzsa

További cikkek

Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
Megkönnyítik a hozzáférést az ellátáshoz
A napokban olyan eszközöket adtak át az ajkai Magyar Imre Kórháznak – jelentős részben kormányzati támogatással –, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Dunántúl egyik legkorszerűbben felszerelt intézménye legyen – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője azon a fórumon, amelyen Takács Péter egészségügyi államtitkár volt a vendége a Kristály Hotelben április 8-án.
Rig Lajos egykori ellenfele, Navracsics Tibor támogatására buzdítja a szavazókat
Rig Lajos egykori ellenfele, Navracsics Tibor támogatására buzdítja a szavazókat
Meglepő politikai konszenzus alakult ki Veszprém vármegye 3. számú választókerületében: a korábbi ellenfél most a minisztert, a körzet országgyűlési képviselőjét támogatja. Navracsics Tibor munkáját kiemelten fontosnak tartja Rig Lajos.
Erős érdekvédelem a vidék és a gazdaságok fejlődéséért
Erős érdekvédelem a vidék és a gazdaságok fejlődéséért
A térségbeli gazdálkodók számára tartott fórumot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége Sümegen, az inkubátorházban március 31-én.
15 milliós fejlesztés Révfülöpön: új sportöltözőket adtak át
15 milliós fejlesztés Révfülöpön: új sportöltözőket adtak át
Átadták a megújult sportöltözőket Révfülöpön, így korszerűbb környezet várja a helyi sportolókat. A fejlesztés egy 15 millió forintos beruházás részeként valósult meg.
Navracsics Tibor: balatoni identitást teremt a Balaton-díj elismerés
Navracsics Tibor: balatoni identitást teremt a Balaton-díj elismerés
A balatoni identitás kialakítása fontos mérföldkövének nevezte a Balaton-díj odaítélését Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Balatoni Szövetség által alapított elismerés pénteki átadásán, Révfülöpön.