HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. április 9.
//
Erhard névnap

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Művészpikniket Sümegen

2021. szeptember 23. 9:27
Az esemény mintegy záró programja volt a Darnay-alkotótábornak, melynek megálmodója és kivitelezője Capári Róbert, a Capári Lovasiskola tulajdonosa – írja a veol.hu.

A tábor megvalósítását idén a Kisfaludy Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház pályázati támogatása segítette. A bemutatkozó művészek – Berekai Judit, Bottyán Marianna, Buda István, Csengery Béla, Hámori Kornélia, László Dániel, Marosi Helga, Mártonfi Benke Márta, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Szkok Iván, Szórády István Ödön, Tóth-Kovács József, Török Tivadar, Vincze Petronella – az emlékház udvarán mutathatták be éppen készülő festményeiket, palettáikat.

Az alkotótábor célja egy művészeti, bentlakásos tábor szervezése volt. A szakmai tematika magába foglalta a különböző művészeti stílusok és anyagok megismertetését, a város épített örökségének bemutatását, megörökítését különböző technikákkal a képző- és iparművészet területén.

További cél volt, hogy minden művész készítsen egy Darnay-féle palettát a számára legközelebb álló stílusban és anyaghasználatban. Az alkotótáborban készült munkákat projektzáróként mutatták be a Művészpikniken.

A rendezvényen Román Iván kamarazenekara biztosította a kellemes hangulatot, a programot az Örömtáncosok nyitották meg pozitív kisugárzású táncaikkal.

A piknik a szokásos baráti hangulatban zajlott, az eseményen megjelentek helyi, térségi alkotók. Végh László, Sümeg polgármestere és Oszkai Réka, a művelődési központ igazgatója köszöntötte az alkotókat, reményüket fejezve ki, hogy az immár hagyománnyá vált Művészpiknik a következő években tovább emeli Sümeg szellemi értékét.

hirhid.hu

További cikkek

Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Újabb országos elismerés a tapolcai Nagyboldogasszony Iskolának: az intézmény kiemelkedő eredményeivel tűnt ki. A tanulók fejlődését támogató tehetséggondozás hosszú évek tudatos munkáját díjazza.
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Elindult a tavasz egyik leglátványosabb programja, és már az első napokban sokakat vonz a virágba boruló kert. Mutatjuk, miért érdemes már most útnak indulni – és mire számíthatnak a látogatók.
Erős érdekvédelem a vidék és a gazdaságok fejlődéséért
Erős érdekvédelem a vidék és a gazdaságok fejlődéséért
A térségbeli gazdálkodók számára tartott fórumot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége Sümegen, az inkubátorházban március 31-én.
15 milliós fejlesztés Révfülöpön: új sportöltözőket adtak át
15 milliós fejlesztés Révfülöpön: új sportöltözőket adtak át
Átadták a megújult sportöltözőket Révfülöpön, így korszerűbb környezet várja a helyi sportolókat. A fejlesztés egy 15 millió forintos beruházás részeként valósult meg.
Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító
Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító - közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.