HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. április 8.
//
Dénes névnap

Szenzációs lelet! római kori szarkofágot találtak Nagyvázsony mellett

2023. szeptember 18. 11:15
veol
Nyílt napon lehetett megtekinteni szombaton a 77-es főút mellett található régészeti ásatást, ahol újabb kivételes római kori leletet találtak a szakemberek. Erről beszélt a Nagyvázsony határában munkatársunknak Győrffy-Villám Zsombor, a Janus Pannonius Múzeum régésze.

– Most éppen egy épület maradványait tárjuk fel, de egymás mellett két hasonló sírépítménnyel – mutatta a szakember. – Azt, hogy római kori építési törmelék van a felszínen, még 2009-ben, szántás után vette észre egy múzeumi kolléga, Pálffy Sándor. 2018-ban jutottunk el oda, hogy talajradaros felmérést csinálhattunk. Akkor előkerült ennek a két épületnek az alaprajza.

Tehát akkor már ismertté vált az alaprajzuk, majd 2018 nyarán egy szondázó ásatással meg is nézték a régészek, hogy az épületből mi maradt meg. Hogy mi? Kiderült, egy olyan kétosztatú épületet találtak, amelynek van egy előtere, ahol a belső részben 40–50 centiméter magasan álló falak vannak. 

– A sírkamrarészben magában, de valahol majdnem két méter mélyen maradt meg a falak – magyarázta Győrffy-Villám Zsombor. – A római kori épületek sorában ez azt jelenti, hogy különleges építmény lelőhelyén vagyunk, mert ilyen magasan álló római falakkal szinte sosem találkozunk ásatáson.

A régész elmondta azt is, hogy két hete kezdték el a munkát, és valószínűleg a következő napokban be fogják fejezni az ásatás lényegi részét. 

– Eddig egy szarkofágos sírt, illetve még három másik épített sírt találtunk – mondta. – A sírokat teljesen kifosztották, eddig embercsontokat is csak szórványosan találtunk.

Fotó: Veol/Nagy LajosFotó: Veol/Nagy Lajos

A tervek szerint a valószínűleg 4. századi szarkofág darabjait elszállítják Nagyvázsonyba. Olyan helyen szeretnék majd kiállítani ezeket, ahol a turisták is láthatják. Magát a feltárt épületet pedig visszatemetik, letakarják.

Megtudtuk, írott forrás nincs arra vonatkozóan, hogy ezt a települést miként hívhatták, milyen státusza lehetett, ám az eddigi információk alapján kijelenthető, hogy egy viszonylag nagyméretű római, úgynevezett villagazdaságnak a temetőjében dolgoznak a szakemberek, melyhez az EKF egyik pályázata is segítséget nyújtott. – Az apróbb tárgyak mellett valójában maga az épület az érdekes. Az építési és az a temetkezési mód, ahogy ezt használták, mert az Pannóniának ezen a részén teljesen szokatlan – hívta fel a figyelmet a régész, aki beszélt arról is: az ásatás befejezése után az eredményeket kiértékelik, feldolgozzák, és akkor komplexebb képet alkothatnak az épületről. Utána egy újabb tervezési folyamat jöhet, melyben az épület bemutatása is terítékre kerülhet. Ez utóbbi egyelőre álom, de szeretnének egyszer odáig eljutni.

Ami eddig biztos: az ásatásról, a lelőhelyről is tartanak majd előadást, és Pétervári Tamás régésszel az ásatás eredményeit is megírják a nagyközönség számára is érthető formában.

További cikkek

Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Kiérdemelt rang – a tapolcai iskola a tehetséggondozás élvonalába került
Újabb országos elismerés a tapolcai Nagyboldogasszony Iskolának: az intézmény kiemelkedő eredményeivel tűnt ki. A tanulók fejlődését támogató tehetséggondozás hosszú évek tudatos munkáját díjazza.
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Megnyílt a Tulipánkert: már most özönlenek a látogatók a Balaton egyik legszebb tavaszi helyére
Elindult a tavasz egyik leglátványosabb programja, és már az első napokban sokakat vonz a virágba boruló kert. Mutatjuk, miért érdemes már most útnak indulni – és mire számíthatnak a látogatók.
15 milliós fejlesztés Révfülöpön: új sportöltözőket adtak át
15 milliós fejlesztés Révfülöpön: új sportöltözőket adtak át
Átadták a megújult sportöltözőket Révfülöpön, így korszerűbb környezet várja a helyi sportolókat. A fejlesztés egy 15 millió forintos beruházás részeként valósult meg.
Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító
Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító - közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
XIV. Leó pápa: Krisztus a keresztről kiáltja az embereknek, hogy tegyék le a fegyvert
XIV. Leó pápa: Krisztus a keresztről kiáltja az embereknek, hogy tegyék le a fegyvert
Krisztus, a béke királya, ma is azt kiáltja keresztjéről: tegyétek le a fegyvert, emlékezzetek, hogy testvérek vagytok - mondta XIV. Leó pápa a Szent Péter téren bemutatott virágvasárnapi misén, amellyel megnyitotta a húsvéti nagyhetet.