HÍRHÍD | Tapolca Régió Hírportálja
2026. április 6.
//
Vilmos, Bíborka névnap

Navracsics: A kővágóörsi Botond Pajta is Európa kulturális fővárosa

Nagyszabású, egésznapos megnyitó ünnepséggel adták át Kővágóörs, a Káli-medence, sőt az egész térség legújabb rendezvényhelyszínét, a Botond Pajtát.

A Kőfeszt programsorozatot évek óta szervező, a Káli-medencét a magyar folklór központjává tenni szándékozó Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány már a kezdetektől észlelte azt a problémát, hogy hiába a népzenére és néptáncra áhítozó közönség, hiába a nyári fesztivál alatt az éjszakába nyúlóan mulatozó vendégsereg, nincs a térségben egy olyan szabadtéri helyszín, ahol igazi táncházakat lehet tartani.

Ezért pályázott az alapítvány a pajta megépítésére 2021-ben a VEB2023 EKF infrastrukturális programjába, amelynél támogatást nyert, hogy az önkormányzati telken épített rendezvényteret – amely innentől Kővágóörs település vagyonát gyarapítja, tulajdonát képezi -  10 évig üzemeltesse. A pajtát Kovács Botond tervezte, a nagyvázsonyi Ebele Antal és társai kivitelezték, míg az alapokat a révfülöpi Horváth László vezette Folyondár Kft. rakta le.

A Botond Pajta megnyitója egy igazi örömünnep volt, mely igazán azt a hangulatot tükrözte, melyet a szervezők a Káli-medencébe hoznak rendezvényeikkel 2019 óta. Úgyis mondhatjuk, hogy a megnyitó a Kőfeszt és a Kőfeszt Folkklubok eszenciája volt, hiszen mind a fellépők, mind a műsorszámok azt a minőséget hozták, mind, melyet a közönség és az Alapítvány szervezői a rendezvényeikre megálmodtak.

De nemcsak Kővágóörsnek, hanem az egész Káli-medencének rendkívül fontos ez a Pajta, így aztán az érdeklődők, helyben élők kiszolgálására együtt főzte a vadpörköltet és a gulyást Kővágóörs, Kékkút, Mindszentkálla, Salföld, Révfülöp, Köveskál polgármestere, alpolgármestere, sütötte közösen a langallót Balatonrendes volt polgármestere és Kővágóörs falugondnoka, miközben a rendezvény egyik leglelkesebb  közönsége a balatonhenyei polgármester volt. Az összefogás abban is megnyilvánult, hogy a vadat Horváth Dezső (Kővágóörs), a vizet Kardosné Csaba Gyöngyi (Kékkút), a bort Csombó Zoltán (Mindszentkálla), míg a burgonyát (krumplit, pityókát, kinek hogy tetszik) Kondor Géza (Révfülöp) faluvezető hozta. Már a reggeli órákban nem várt segítséget is kaptak, hiszen Navracsics Tibor sem volt rest beállni a krumplipucolásba.
 

A Görömbő Kompániával a Káli-medencébe szinte már hazajáró Horti Zoltán mellett a kővágóörsi Magyarhang zenekar kísérte az egész napos, igen csak dús  programot. Adélelőtt Gulyás László vándormuzsikus, a kővágóörsi Fábián Éva mesemondó, a Tapolca-Díszelben élő Navratil Andrea, a Révfülöpi Nyugdíjas Klub Énekkara szórakoztatta a Görömbő Kompánia és a Magyarhang mellett a – munkanap ellenére is - szép számú nézősereget, míg ebédidőben Barta Tóni hozta el Paprika Jancsit a Káli-medencébe.

Forrás: hirhid.huForrás: hirhid.hu

A Pajtát hivatalosan Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Dr. Navracsics Tibor a támogató Veszprém-Balaton2023 Európa Kulturális Fővárosa kormánybiztosa adta át. Fekete államtitkár - ki szintén hazajött a térségbe, hiszen felmenői között révfülöpiek is voltak - szokásához híven egy múzeumi tárgyat hozott a megnyitóra, ezúttal egy könyvtartó fadobozt, melynek az volt a funkciója, hogy megvédje, megőrizze a kultúrát, a hagyományokat, ugyanúgy ahogy a Botond Pajta is megőrzi ezeket.

Dr. Navracsics Tibor köszöntőjében kitért arra, hogy mikor Veszprém pályázott az Európa Kulturális Fővárosa címre, már akkor tudták, hogy nem a város, hanem az egész térség pályázik, hiszen a veszprémieknek ugyanúgy otthonuk például a Káli-medence is, hiszen idejárnak kirándulni, feltöltődni. A Káli-medence ugyanúgy Európa Kulturális Fővárosa, mint például a Botond Pajta. Ennek a kezdeményezésnek pont az a célja, hogy ilyen új helyszínek, új rendezvények jöjjenek létre.

A Pajtát a kővágóörsiek nevében Horváth Dezső polgármester vette át, aki megköszönte azt, hogy több, a környéken letelepedő nem elvenni akar a térségből, hanem hozzáadni és sokan új színt hoztak a településre, felrázva ezzel egy picit a környék kulturális életét.

A délután folyamán Pintér Tibor és a Nemzeti Lovasszínháza, majd a sümegi Smash&Blues szórakoztatta a közönséget. A nap végén pedig -mindennél jobban igazolva a Pajta létjogosultságát - a közönség nagy része vette birtokba a Pajtát és a Magyarhang zenekarral egy igazi széki táncházzal köszöntötték az új épületet.

Jó volt látni a sok mosolygós embert, a remek hangulatot. És ez még csak a kezdet.

hirhid.hu

További cikkek

Orbán Viktor: Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét
Orbán Viktor: Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét
Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
Rig Lajos egykori ellenfele, Navracsics Tibor támogatására buzdítja a szavazókat
Rig Lajos egykori ellenfele, Navracsics Tibor támogatására buzdítja a szavazókat
Meglepő politikai konszenzus alakult ki Veszprém vármegye 3. számú választókerületében: a korábbi ellenfél most a minisztert, a körzet országgyűlési képviselőjét támogatja. Navracsics Tibor munkáját kiemelten fontosnak tartja Rig Lajos.
Orbán Viktor: Ha nem akarjuk, hogy kizsebeljék Magyarországot, nemzeti kormányra van szükségünk
Orbán Viktor: Ha nem akarjuk, hogy kizsebeljék Magyarországot, nemzeti kormányra van szükségünk
Ha nem akarjuk, hogy kizsebeljék Magyarországot, nemzeti kormányra van szükségünk - jelentette ki a miniszterelnök szerdán a szentesi választási nagygyűlésen.
Erős érdekvédelem a vidék és a gazdaságok fejlődéséért
Erős érdekvédelem a vidék és a gazdaságok fejlődéséért
A térségbeli gazdálkodók számára tartott fórumot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége Sümegen, az inkubátorházban március 31-én.